A labdarúgás hírei

A labdarúgás hírei

A Real Madrid brazil játékost igazolt

2017. május 24. - zolesz20

A Flamengo 16 éves játékosa csak május elején debütált a felnőttek között, de tegnap már hivatalosan is bejelentették, hogy 45 millió euróért a Real Madridhoz igazolt.

Vinicius eddig nem került nagyon reflektorfénybe, nem kellett arra összpontosítania, hogy mindig remek teljesítményt kell nyújtania.

A tehetsége akkor került a nyilvánosság elé, amikor Claudio Cacapa már 13 évesen számított rá a brazil U15-ös válogatottban.

A pályán mutatott játékával felhívta magára a média figyelmét, és máris olyan korábbi Sao Paulo sztárokhoz hasonlították, mint Rivaldo, Lucas Moura, Neymar és Gabriel Jesus.

Vinicius tündöklése az európai topklubok figyelmét is felkeltette, az "új Neymar" címkét is ráaggatták. A Real Madrid mellett az Arsenal, a Manchester City és a Barcelona is vitte volna.

A benne rejlő lehetőséget akár 2018-tól a spanyol fővárosban is megmutathatja. Vinicius előtt egy jó példa lehet Robinho, aki a kedvenc játékosa és példaképe, valamint ellenük mutatkozott be a felnőttek között.

vinicius-junior-brasil_1oef48kug8ocv15zvqtmxlutnf.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://labdarugashirei.blog.hu/api/trackback/id/tr8012537869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása